Ethereum újabb digitális fizetőeszköz technológiája és jövője

Meetup sorozatunk legutóbbi alkalmával a blockchainben rejlő lehetőségeket tártuk fel, most ennek margójára egy újabb digitális fizetőeszköz technológiája és jövője lesz főszerepben, az Ethereum.

Egyedülálló lehetőség!!!!!

Az Ethereum kripto-valuta bányászata ma egyértelműen a legjövedelmezőbb tevékenység a piacon. Az Ethereum programkódja és a hozzákapcsolódó blokklánc sokkal fejlettebb és sokrétűbb, mint a Bitcoin, illetve a Bitcoin kódja alapján készített ún. Alt coinok.


Ma már a legtöbb szakértő szerint a jövő egyértelműen az Ethereumé!
Csak ebben az évben óriási értéknövekedést produkált, és hol van még a vége? Tízen pár dolláros árról 400 dollár közelébe szárnyalt!
A lehetőség amit most megismerhetsz egy valódi, egyszer az életben adódó lehetőség.

Megismerhetsz egy céget, ami már 2 éves, rendkívül stabil háttérrel rendelkezik, és az elmúlt 10 hónapban olyan sikertörténetet produkált, ami egyedülálló!!!
A cég teljesen publikus, tehát a tulajdonos , – aki korábban a KIA Motors elnöke volt -teljes felelősséggel áll mögötte.

Mit kínál a cég? Nem részvényeket, részesedéseket és más hasonló kézzel foghatatlan dolgokat, hanem valódi, csúcskategóriás bányászati gépeket.
Megveheted a saját gépedet, amit azonnal munkába is állítanak neked Szöulban egy ultramodern központban. (Természetesen a gép a tiéd, tehát ha azt szeretnéd, akár el is küldik neked). Minden nap megkapod a gép által kibányászott mennyiség 60% -át. 30% a cégnél marad, ami fedezi az üzemeltetési költséget és a cég profitját, 10% pedig kifizetésre kerül a marketing programban. De erről majd később.
…és itt jön a lényeg! Egy gép átlagosan jelenleg napi 0.11 ETH -t tud bányászni számodra. Ez havonta 3.4 ETH!!! A mai áron kb. egy ETH = 300 USD. Ez havonta kb.1000 USD!!!! EGYETLEN GÉP!
Természetesen ha van rá lehetőséged, több gépet is vásárolhatsz. Az amerikai felső vonal jelenleg 250 géppel rendelkezik… Számolj… a gépet természetesen egy mozdulattal át lehet állítani más kripto valuták bányászatára. Már most is lehetőséged van kérni hogy ne Ethereum-ot, hanem pl. Zcash-t bányásszon a géped. Ez mondjuk tényleg akkor jó ha valakinek több gépe van.


Mindez teljesen passzívan, szó szerint az ujjadat sem kell mozdítanod érte. Legálisan, ellenőrizhető, igazolható forrásból! …és ez még nem minden.

A cég 10 hónap alatt 100.000 gépet adott el, úgy hogy kizárólag csak Koreában és Kínában működött! Ez a network marketing ereje…
A cég most kezdte a nemzetközi terjeszkedést, és irodát nyitott Amerikában, Los Angeles-ben. Ez cég más hasonló céggel ellentétben teljesen legálisa tud működni az USA-ban illetve bárhol máshol, hiszen nem részvényeket, részesedéseket stb. értékesít , hanem célhardvert!
A kompenzációs terv óriási lehetőséget kínál mindenkinek, aki nem csak passzívan, hanem aktívan is szeretne dolgozni anyagi jövőjén. Tegnapelőtt ért véget a cég vezetői találkozója Hawai-on, ahol több mint kétszázötven 3 Star és magasabb rangú vezető vett részt. Ők már egytől-egyig milliomosok és mindezt 10 hónap alatt! Volt szerencsém látni az egyik master distributor webirodáját… 25 éves hálózatépítői pályafutásom alatt sok mindent láttam, na ilyet még nem… Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ellenőrizhetően, legális, bizonyított forrásból!

A cég most kezdte a nemzetközi terjeszkedést és az óriási érdeklődés miatt jelenleg 15-20 napos sorban állás van a gépekért. Ez valószínűleg július közepétől jelentősen csökkenni fog amikor az új kínai gyártó elkezdi leszállítani a megrendelt gépeket.


Tehát, jelen pillanatban csak rajtam keresztül tudsz regisztrálni és gépet vásárolni…
Javaslom tedd félre az előítéleteidet és tévinformációidat akár a kripto valutákkal, akár személyemmel kapcsolatban, vedd fel velem a kapcsolatot és beszéljünk!
Abba még senki sem halt bele, nem igaz? 🙂
Nézd meg üzlettársam prezentációját a lehetőségről!

 
 
Üdv:
 
Eckert Péter
30-277-0701

Itt a csúcstechnológia: teljes átláthatóság lehet a magyar bankok veszte

0

Már a világ legnagyobb pénzintézetei is a helyüket keresik abban az új technológiai környezetben, ami az internethez hasonlóan, gyökerestül forgat majd fel körülöttünk mindent. A blockchain azzal kecsegtet, hogy a túlfizetett banki menedzserek nélkül sem fog összedőlni a pénzügyi piac, bankok nélkül is kamatoztathatjuk a pénzünket, sőt hitelhez is nélkülük juthatunk majd.

Olvasd el a cikket >>>

http://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/itt_a_csucstechnologia_teljes_atlathatosag_lehet_a_magyar_bankok_veszte.1052089.html

A ONECOIN kriptovaluta a jövő fizetőeszköze…a ONELIFE  pedig a világ legjobban fizető üzlete!

Ha Te sem akarsz ebből kimaradni, akkor regisztrálj be ingyenesen  és beszéljük meg, hogy melyik csomaggal szeretnél elindulni a OneCoin üzletben!

Ingyenes regisztrációhoz kattints ide!

További információért nézd meg ezt a prezentációt!

Bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!

Üdvözlettel:

Eckert Péter

Telefon: 30-277-0701

e-mail: info@kriptovalutahirek.hu

Skype: ekipeti19

 

A világon most először kereskedtek a bankok a Bitcoin technológiájával

blockchain-linux-2

Végrehajtották a világ első blockchaines nemzetközi kereskedelmi tranzakcióját – írja a Reuters.

A 35 ezer dolláros üzlet azonban még csak a kezdet.

Olvasd el a cikket >>>

http://www.portfolio.hu/vallalatok/it/a_vilagon_most_eloszor_kereskedtek_a_bankok_a_bitcoin_technologiajaval.239162.html

 

A ONECOIN kriptovaluta a jövő fizetőeszköze…a ONELIFE  pedig a világ legjobban fizető üzlete!

Ha Te sem akarsz ebből kimaradni, akkor regisztrálj be ingyenesen  és beszéljük meg, hogy melyik csomaggal szeretnél elindulni a OneCoin üzletben!

Ingyenes regisztrációhoz kattints ide!

További információért nézd meg ezt a prezentációt!

Bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!

Üdvözlettel:

Eckert Péter

Telefon: 30-277-0701

e-mail: info@kriptovalutahirek.hu

Skype: ekipeti19

Egyeztetnek a legnagyobb bankok a Bitcoin miatt

inversiones-onecoin-la-proxima-bitcoin-1447590

A világ legnagyobb bankjai közül kilenc megállapodott abban, hogy ezentúl közösen kutatják a Bitcoin mögötti technológia banki hasznosításának lehetőségeit, és közös sztenderdeket dolgoznak ki. >>> olvasd el a cikket

http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/53083-egyeztetnek-a-legnagyobb-bankok-a-bitcoin-miatt

A ONECOIN kriptovaluta a jövő fizetőeszköze…a ONELIFE  pedig a világ legjobban fizető üzlete!

Ha Te sem akarsz ebből kimaradni, akkor regisztrálj be ingyenesen  és beszéljük meg, hogy melyik csomaggal szeretnél elindulni a OneCoin üzletben!

Ingyenes regisztrációhoz kattints ide!

További információért nézd meg ezt a prezentációt!

Bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!

Üdvözlettel:

Eckert Péter

Telefon: 30-277-0701

e-mail: info@kriptovalutahirek.hu

Skype: ekipeti19

 

Jön az új pénzügyi forradalom

=================================
★ JÖN AZ ÚJ PÉNZÜGYI FORRADALOM ★
=================================

Itt az idő, légy részese és ne maradj ki belőle!

kriptovaluta_bank_of_england

Lehet, hogy te még mindig kételkedsz a kriptovaluta létjogosultságában, de most eljött az idő, hogy komolyan vedd.

Akár akarod, akár nem, de ez nélküled is bekövetkezik.

Donald Trump és a Deutsche Bank után a Bank of England is a kriptovaluták mellett van.

Európa egyik vezető bankja a Bank of England is vizsgálja a digitális pénz használatát, de még csak a következmények felmérésénél járnak.

Szerintük a pénz feltalálása óta nem volt ekkora változás.

Nem kérdés, hogy a pénzügyi világ erre megy. Ha nem így lenne, akkor a legnagyobb bankok és a Donald Trump sem hozna létre saját kriptovalutát.

Bank Of England cikket itt találod

A világ legnagyobb bankjai közül négyen álltak össze, hogy egy új digitális pénzt vezessenek be, ami aztán iparági sztenderddé is válhat – írja a Financial Times.

 

A kérdés már csak annyi, hogy neked is lesz e ilyen vagy lemaradsz.

Ezt pedig tudom, hogy egész életedben bánni fogod.

A ONECOIN kriptovaluta a jövő fizetőeszköze…a ONELIFE  pedig a világ legjobban fizető üzlete!

Ha Te sem akarsz ebből kimaradni, akkor regisztrálj be ingyenesen  és beszéljük meg, hogy melyik csomaggal szeretnél elindulni a OneCoin üzletben!

Ingyenes regisztrációhoz kattints ide!

További információért nézd meg ezt a prezentációt!

Bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!

Üdvözlettel:

Eckert Péter

Telefon: 30-277-0701

e-mail: info@kriptovalutahirek.hu

Skype: ekipeti19